Időtálló praktikák és bölcsességek
A népi építkezés titka a praktikusságában rejlik, mint az időjárás viszontagsága elleni védekezés és rendelkezésre álló álló, természeti adottságok megfelelő felhasználása, illetve felhasználása.
A múltban egy faluban mindennek megvolt a megfelelő helye, és az összes telek illeszkedett volt a rendbe, amely nem csak összhangot talált az utcában, de könnyebbé is tette az ott élők életét. A parcellák kialakítása nyomós okok miatt, igazodott egymáshoz.
A régi Magyar falvakban a házak az utcára merőlegesen, és a telek északi határához illesztve épültek, a napsütés és a hely megfelelő felhasználása érdekében. Így a két telek közötti kerítéssel is takarékoskodni lehetett és a szomszéd családok házaitól is a legmesszebbi pontra építkezhettek. A házak tájolása nagy jelentőséggel bírt, mert az északi oldal nyílásmentes, a déli oldala ablakokkal teli volt, amely egyenesen az udvarra nézett. Ez világosságot juttatott a benti helyiségekbe és a napfény hamar felmelegítette a házat. Azzések miatt fontos volt, hogy a ház teteje meredek dőlésszögű legyen, hiszen így tud az időjárás a legkevesebb kárt okozni a födémszerkezetben.
Gyakran építettek a ház kertre néző tornácot, ami szintén igen nagy volt, hiszen egy a csapadéktól és a széltől védett helyet biztosított oldalára. A tornácmenetet képez a belső terek és a kert között, általában végigfut az épület teljesen és annak homlokzatához illeszkedik. Oszlopokon nyugszik, melyet sokszor boltívvel díszítenek és a tető meghosszabbítása fedett teret, mely kiváló munkavégzéshez, raktározáshoz, vagy pihenéshez egyaránt.
A tornác is fontos szerepet játszik az ott élők közérzetében. A tornác ugyanis a ház tájolása miatt nyáron árnyékot kap, így a meredek és erős sugaraktól megvédi az épület lakosait.
Azonban télen, amikor a nap alacsonyan jár, lapos sugara pont eléri a ház falát és felmelegíti azt, mert egy jól megépített tornác az alacsony szögű sugarakat pont beengedi. A tornác alját döngölt vályog fedi, oszlopai pedig fából készültek, melyet faragással szépen kidíszítettek.
A régi parasztházak igen kiváló klímával rendelkeztek, nyáron rendkívül jól lehetett hűsölni a szobákban, télen viszont tudott menekülni a család a fagy elöl is.
Ez hogyan volt lehetséges?
A beépítetlen tér alkalmas volt a takarmánytető tárolására, így télen a felhordott szalma biztosított az épületben a hőszigeteléssel, nyáron azonban lehordták azt, így a szél át tudta járni az üres tereket, mely felülről hűtötte a házat.
Elődeink településeit, vagy házait tanulmányozva rájöhetünk, hogy valóban mindennek megvolt a maga helye és előnye, amivel egy családnak könnyebbé vált az élete. Az évszázadok tapasztalatait felhasználva lehet elérni, hogy kevesebb energiát és természeti erőforrást használjunk fel, valamint csökkentsük a kibocsátott hulladékot is.